Miért éppen cukrozott mandula

Mert hagyománya van a cukrozott mandulának

Mézzel édesített magvakat már az ókori rómaiak is előszeretettel fogyasztottak születések, esküvők megünneplésekor, a cukrozott változat viszont csak később, a tizenötödik század környékén terjedt el Európában.

Leginkább az olasz és a francia arisztokráciára volt jellemző, hogy nagy jelentőségű ünnepélyeken apró ajándékkal kedveskedtek a meghívottaknak, az édességnek pedig senki nem tudott ellenállni. Lucrezia Borgia harmadik esküvőjén állítólag majdnem 120 kg cukrozott mandulát fogyasztott el a vendégsereg.

A mandula kesernyés és a cukor édes íze a mai napig az élet kettősségét jelképezi, mivel pedig a cukorréteg van kívül, a hagyomány szerint a cukrozott mandula a hétköznapokat is segít megédesíteni.

Tradicionálisan öt szem mandulát csomagolnak be, ezt adják a vendégeknek, az egyes szemek pedig a hosszú életet, a gazdagságot, az egészséget, a termékenységet és a boldogságot jelképezik.

Mert kedves meglepetés a cukrozott mandula

Cukrozott mandula virág

A cukrozott mandula nemcsak finom, hanem jópofa ajándék is egyben. Méretének és alakjának köszönhetően könnyű vele dolgozni és jól díszíthető: dobozban, fahéjjal, virágos formában… a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt, ezért szinte lehetetlen megunni.

Leggyakrabban esküvőn találkozunk cukrozott mandulával, de ezek a kézzel készült, egyedien dekorált termékek megállják a helyüket céges ajándékként is akár mint promóciós termék, akár mint a munkatársaknak szánt apró köszönet.

Ha érdeklik a cukrozott mandula kiegészítői, tekintse meg saját gyártású dobozainkat, tüllsziromba zárt édességeinket és fahéjas meglepetéseinket.
A tüllel kombinált bonbonier azért olyan népszerű, mert könnyen elkészíthető, akár házilag is. Nem kell hozzá más, mint egy tüllből kivágott négyzet vagy kör, egy szalag és persze a cukrozott mandulák. De természetesen bármilyen más csomagolási mód is szóba jöhet! Így tehetjük őket pl. papírból vagy fémből készült kis bonbonos dobozba, mini papírtölcsérbe, organza zacskóba stb., hiszen csak kreativitásunk kérdése, hogy megtaláljuk az esküvői dekorációnkhoz legjobban illő megoldást!


Mert sokszínű a cukrozott mandula

Cukrozott mandula dekoráció

Szó szerint és átvitt értelemben is. Csak a legkreatívabbak tudják, hogy a fehér és színes cukrozott mandulákkal akár dekorálni is lehet.

Készülhet belőle egyedi asztaldísz, színes virágkompozíció, vidám koszorú és még annyi minden más!
Merjenek tehát kilépni a hagyományos kereteken kívülre is, amikor ennek a ropogós édességnek a felhasználásáról gondolkoznak, mert a végeredmény olyan látványos lehet, hogy aki találkozik vele, garantáltan emlékezni fog rá.